A lefektetés sok szülő számára nehéz pillanat: általában sok energiát és türelmet követel tőlünk. A legtöbb gyerek nem fekszik le szívesen aludni, mert semmi kedve félbehagyni izgalmas elfoglaltságát, és nem vonzza az a kilátás, hogy hamarosan, csöndben és félhomályban egyedül maradhat a szobájában, el kell válnia anyától és apától. Persze hogy meg akarja úszni... Teljesen normális reakció ez!

A lefekvés „szertartása" megkönnyítheti ennek elfogadását. Nemcsak elválasztja a mozgalmas nappalt az éjszakai pihenéstől, hanem lehetővé teszi a kettő közötti békés átmenetet. Ha valóban sikerül mindannyiunknak megfelelő szertartást kialakítani, nem lesz szükség fenyegetőzésre, és a gyerekünk sem fog egyfolytában morgolódni, valamint újabb és újabb ürügyekkel előállni az alvás későbbre halasztása érdekében. Fontos, meghitt pillanatok lehetnek ezek, pontosabban azzá tehetjük őket, ha nem sajnáljuk az időt és az energiát! A lefektetés nem lesz többé rettegett csatározás...

A megszokott esti menetrend a gyermek számára biztonságot jelent: lehetővé teszi, hogy rájöjjön, lassacskán itt az alvás ideje. Ha magától jön rá, sokkal könnyebben el fogja fogadni! Lássuk, mi tartozhat a lefektetés szertartásába:

→fürdés;

→pár falat vagy pár korty;

→fogmosás;

→egy pohár víz, ha kéri;

→vécé;

→esti puszik apának, anyának, a testvéreknek;

→esti mese, fényképnézegetés;

→melléfekvés egy kis időre (ilyenkor lehet a legjobban elbeszélgetni...);

→beszélgetés az alvótársával, a macival, a babáival.

Néhány jó tanács:

 Kezdjük el minél hamarabb kialakítani az esti menetrendet! Ha a gyerekünk kiskorától ezt szokja meg, a napirend magától értetődő részévé válik.

→ A lefekvés szertartása mindig a gyerekünk szobájában érjen véget! Igy kellemes képzetek fognak társulni az ágyba bújás →gondolatához!

→Mindehhez természetesen nyugodt, csöndes, meghitt légkört kell teremtenünk. (Kerüljük el a tülekedést a fürdőszobában!)

→ Ne kapkodjunk, nehogy a gyerekünk azt érezze, hogy minél előbb „meg akarunk szabadulni tőle", ágyba akarjuk dugni, mert akkor minden erőfeszítésünk kárba vész!

→ Törekedjünk arra, hogy a lefektetés ne nyúljon el túlságosan! Legyen eleje, vége és lehetőleg ne tartson tovább egy félóránál! Nem érdemes elnyújtani. Legyünk határozottak: ha a mese véget ért, ideje aludni!

→Ne feledjük: nem az a célunk, hogy a gyerekünk mindenáron elaludjon, hanem hogy megnyugodjon, elcsendesedjen, s így békésen el tudjon majd aludni egymaga!

→A tévénézés és a zajos-mozgalmas elfoglaltságok nem nyugtatják meg a kisgyerekeket: foglaljuk le őket másképpen!

A gyerekünk fejlődése szempontjából a lefekvés szertartásában talán a meseolvasás a legfontosabb elem. Megnyugtató, érzelmi biztonságot ad, és a családon belüli kapcsolatokat is erősíti. Sokan emlékezünk azokra a kivételes, meghitt pillanatokra, amikor lefekvés előtt odakuporodhattunk anya vagy apa ölébe, hozzájuk bújhattunk, és ők meséltek nekünk. Egy varázslatos, boldog világ tárult ki előttünk, amelyet együtt járhattunk be a szüleinkkel... A nap jól végződött, mert mesével végződött, és szinte észrevétlenül átcsúsztunk az álom világába.

Fontos!:Fogadjuk el, hogy az alvás a gyerekek számára a tőlünk való elválást jelenti, és ezt nem könnyű elviselni! Legyünk türelmesek! Ragaszkodjunk ahhoz, hogy mindig a gyerekünk szobájában fejeződjék be a lefekvés „szertartása" (például akkor meséljünk, amikor már az ágyban van)!

Forrás:http://delina.hu