2, Akkor éhes maradsz!
3, Nem lesz más!
4, Na jó, válassz…
5, Tegnap sem ettél egész nap!

Azt hiszem, ezek a mondatok minden családban elhangzottak már, ahol gyerekek vannak. A nagy fiamnál rosszabb evő elbeszélések alapján csak a férjem volt, aki pár évig szinte csak lecsón és traubi szódán élt, de Dáci is versenyben marad azért az olívaolajos spagettivel és a zsömlebéllel. 
Ehhez képest Záli egészen kifinomult lélek, mindent megkóstol, és hangulatától függően meg is eszik. Nem az a gond vele, hogy nem eszik, és aggódom, hogy elég fehérje-szénhidrát-zsír-vitamin-tápanyag jut-e a szervezetébe, mert egyet kell értenem a doktornéninkkel, hogy teli hűtő mellett nem fog éhen halni, hanem rettenetesen bosszantó és fárasztó tud lenni a művel. Főleg nyaralás alatt.
Mert ki szeretne egy nyafogó gyerekkel nyaralni? Ilyenkor mi is engedékenyebbek vagyunk, lehet választani az étteremben mindenféle korlátozás nélkül – akár heti hét spagettit enni például. De egy hároméves még nem tud igazán dönteni, így megpróbáljuk megtippelni, mi tetszene neki. Nyilván az utóbbi hetek kajastatisztikájából indulunk ki. Ha eddig szerette a rántott húst sült krumplival, akkor legyen most is az. 
De nem kell neki! Neki az kell, amit a testvére eszik, a hamburger.
Oké, akkor legközelebb, mivel nincs az étlapon hamburger, próbálkozzunk egy bolonyaival. Minden gyerek imádja, az enyém is. Most csak addig jó, amíg a tésztáról az összes ragu a pólóján landol, majd közli, hogy ez nem finom neki. 
Tegnap este már odáig merészkedtem, hogy csak egy tányér ételt kértem a két gyereknek, azt is csak gyerekadagot. Fasírt, krumplipüré, sült hagyma. Persze kisebbikem azonnal kiborult, hogy ő nem kap vacsorát, de amikor meglátta, hogy egy tányérból kell ennie a bátyjával, olyan boldog lett, hogy ezt a praktikát ma is kipróbálom. A pincér persze kicsit értetlenkedett azon, hogy miért nem kérek legalább még egy tányért, ha már a rendes adagot sajnálom a gyerekeimtől, de nem akartam azzal fárasztani, hogy elmagyarázom neki, mennyire működik az irigységre apellálás. 
Mástól is hallottam már, hogy pont ez a korszak a legnehezebb, mert ilyenkor jönnek rá a gyerekek arra, létezik ízlés, saját akarat, és kezdik megérteni, hogy nem mindenki szeret mindent. Ezt pedig ki kell próbálniuk, így sokszor csak az érzés miatt is visszautasítanak ételeket, hogy átérezhessék milyen az, amikor valamit nem szeretünk. Nyilván fontos tapasztalás, de igazán megtarthatnák ezt a kísérletet a nagyinak!
Azért persze vannak ennek jó részei is, ilyen nálunk mostanában, hogy Záli szerint elképesztően menő csípős vizet inni, vagyis szódát. Imádja begyűjteni az csodálkozó és elismerő szavakat, amiért nem jeges teát vagy málnaszörpöt rendel, hanem vizet. És igen, tudja, hogy csípős, de szereti 
A rosszabb világ akkor kezdődik majd, ha vége a nyaralásnak, és otthon nem írok majd étlapot, hanem főzök egyet, és azt kell megenni vagy nem megenni. Érdekes, hogy valóban mennyire lazábban veszem már ezt egy második gyereknél. Az elsővel tényleg aggódtam a vitaminok és a nyomelemek miatt, most egyszerűen tudom, hogy nem lesz gond. Persze jó lenne, ha már most salátát vacsorázna párolt tengeri hallal, de mit tehetek ha a csirkét szereti? Dávid is salátaevő lett, igaz a sajtot még mindig nem hajlandó megenni a mozarellán és a parmezánon kívül. Én meg a pontyot nem eszem meg, és a heringért se vagyok oda. 
Úgyhogy csak azt tudom ajánlani magamnak: Kedves Eszter, vedd lazán! Nagyon sok mindent kell nem szeretni addig, amíg kiderül, melyik az igai, amit soha, de tényleg soha nem eszünk meg.

Forrás: http://fuszereslelek.nlcafe.hu/