Halál. Vajon beszélni róla, vagy elhallgatni helyesebb a gyerek előtt? Ha itt az ideje, a haláról természetesen kell beszélni gyermekeinknek. Még a kisebbek is megérthetik – a maguk módján – az élet ilyen fajta komoly dolgait. A fontos az, hogy találjunk megfelelő szavakat és módot hozzá. Néhány gyakori kérdés, melyekre nem árt tudnunk a választ.

Milyen életkortól kezdve beszélhetünk róla?

Három éves kor előtt, ha a gyerek nem kérdezi, fölösleges szóba hozni a témát. De amikor hatással volt rá pld. egy elgázolt kis állat látványa, mit tegyünk? Egyszerű magyarázatot adjunk azzal kapcsolatban, mi is történt, például így: „Igen, ez az állatka nem mozog többé, nem érez semmit, nem fáj semmije – halott”. És ha a gyerek hozzáteszi: „Ez velem is megtörténhet?” Akkor mondjuk meg számára az igazat, de megnyugtató módon: „Igen, veled is, de csak nagyon-nagyon soká, amikor jóval idősebb leszel, mint most én.”

Három- és hatéves kor között a gyerek kíváncsibb lehet. Ekkor már értelmezni kell számára azokat a történéseket, melyek megérinthetik lelkileg. Nem árt minél előbb megtudnia, miért tűnt el hirtelen a cicája, kutyája, vagy akár egy filmbeli állat elpusztulása mit jelent. Később könnyebb lesz feldolgoznia más, hasonlóan szomorú eseményeket is, ha már gyengéd szavakkal, de hitelesen belekezdtünk az élet elmúlásának magyarázatába. Egy gyászoló gyereknek egyúttal vigasztalásra van szüksége, hogy tudja, számíthat ránk.

Hogyan jelentsük be egy családtag elhunytát?

Feltétlenül találjuk meg rá a nyugalom perceit, amikor egyedül vagyunk a gyermekünkkel, és minket sem árasztanak el az érzelmek a szeretett személy elvesztése miatt. Fejezzük ki magunkat az ő gondolkodásmódja szerint, a feltett kérdésektől függően, és szóhasználatunkat is igazítsuk az övéhez. Fontos elmondani emellett azt, hogy mi is szomorúak vagyunk, és semmiképp se jelentsük ki lakonikusan: „Ilyen az élet”. Vagy ne legyünk túl a kérdésen csupán annyival sem, hogy „ez az élet rendje.” A halál szót ki kell ejteni, és hangsúlyozni, hogy a szóban forgó, addig az élete részét képező személyt a gyerek sajnos soha többé nem látja viszont. Azt is tudnunk kell, hogy a gyermeknek már lehet saját értelmezése a halálról, képzelete szerint, annak alapján, amit addig pld. filmekben látott, vagy másoktól hallott. Az említett, intim beszélgetés során ne feledkezzünk meg efelől érdeklődni tőle.

És ha tudni akarja, mi történik „azután”?

Amennyiben ez a kérdés nyugtalanítja gyermekünket, mondjunk igaz, de számára elviselhető szavakat, melyeket nem lehet félremagyarázni, vagy megkérdőjelezni a későbbiekben. Tájékoztassuk világosan a további történésekről, melyekről még nem tud semmit. Ha kisebb a gyermek, pld. így: amikor valaki meghal, a testét koporsóba teszik, majd földbe helyezik, porrá lesz, de még átalakulhat, hogy egy szép növénnyé vagy virággá váljon. Ez a magyarázat szelíd és költői, amellett igaz is lehet… Természetesen hozzátehetünk olyan magyarázatot is, mely szívhez szóló, de mégsem teljesen sötét hangulatú: „Mindig emlékezni fogunk a nagypapira (nagymamira, dédire…), ami szomorúsággal tölt el minket, ugyanakkor a vele töltött vidám percek is megmaradnak emlékezetünkben.”
Ha hívők vagyunk, elmondhatjuk a gyereknek, hogy az életünkből eltűnt nagyszülő, dédi most az Istennel van, vagy azokkal, akiket szeretett, fent az égben. Amennyiben mi, szülők eltérően gondolkodunk, tudassuk vele, hogy mama és papa másképpen vélekedik arról, mi történik „azután”. Hiszen a felnőttek sem tudnak mindent… De ne legyünk határozatlanok, és ne használjunk számára homályos kifejezéseket, amikor magyarázunk a gyereknek. Az olyan kifejezéseket, mint „felemelkedni az égbe”, „a felhők felett ránk tekinteni”, „nagyon sokáig aludni”, „meghalni, de akkor is közel lenni az élőkhöz” a gyermek szó szerint értelmezheti.

Aggodalommal tölti el a gondolat, hogy a szülei is meghalhatnak?

Amikor a gyermek valóban megérti, hogy létezik a halál, és örökké tart, általában az önmagára eszmélés kora körül jár (6-8 év). Ez idő tájt rendszerint összeköti „felfedezését” aggodalmával amiatt, hogy elhagyják, mert a halál számára mindenekelőtt az elhagyatottság fájdalmas érzését foglalja magában. Ha úgy tűnik, hogy a gyermek nagyon lesújtott arra a gondolatra, hogy minket is elveszíthet, többnyire még nem is annyira a halál ténye okozza félelmét, hanem inkább az egyedül maradás lehetősége aggasztja. Mert ebben az életkorban természetesen túl sebezhetőnek érzi magát ahhoz, hogy szembenézzen az élettel a mi jelenlétünk nélkül. Hiszen akkor nem élvezné azt a támogatást, amelyet a szeretetünkkel nyújtunk neki…

Ha azt látjuk, hogy a gyerek túl aggodalmasan kérdez minket erről, válaszolhatunk akár kissé humorosan is, hogy megnyugtassuk. Pld. így: „Egyáltalán nincs szándékomban meghalni, és általában az emberek nagyon idős korukban távoznak el örökre. Én szerinted nagyon idős vagyok? Ugye nem? Na, látod, nincs mitől félned.” De ne felejtsük el számba venni valós aggodalmait sem. Ha a szorongás, félelmek időszakán megy keresztül, több figyelemre van szüksége, és emiatt gyakrabban legyünk együtt vele. Hiszen az is megtörténhet, hogy a szerettei elvesztésétől való félelem mögött egy más fajta aggodalom is rejtőzik. Pld. attól fél, hogy ha nem hallgatják meg, nem is veszik figyelembe a családban, azaz a teljes mellőzöttség érzése uralkodhat el rajta.

Vihetjük-e magunkkal a temetőbe?

Amennyiben nem akarja, hogy beszéljünk neki az egyházi ceremóniáról, koporsóról, temetőről, ne javasoljuk, hogy kísérjen el minket valamelyik szerettünk sírjához. Hiszen joga van hozzá, hogy távolmaradásával „védekezzen” a fájdalom ellen, és ezt ne tévesszük össze a közönyösséggel. Ezzel szemben, ha szeretne részt venni egy általa szeretett személy temetésén, figyelmeztessük, hogy az nagyon szomorú és nehezen elviselhető lesz. Amennyiben még nincs 6 éves, mondjuk meg, hogy csak rövid ideig legyen ott a ceremónián. Az idősebbeknél fontos, hogy jelen lehessenek tovább is, hiszen a tiltás azt a rossz érzést idézné elő bennük, hogy távol tartjuk őket.

Amit kerülni kell:

• Túl bonyolult, elvont, nehezen érthető magyarázatokba bocsátkozni az elmúlással kapcsolatban, ami összezavarhatja a gyereket.

• Rátérni olyan kérdésekre, amelyeket még nem tett fel.

• Megdöbbenni azon, hogy úgy tűnik, jobban megviselte a cicája vagy a halacskája elvesztése, mint egy távolabbi rokoné.

• Azzal hitegetni, hogy a valójában elhunyt nagymamája (nagypapája, dédije…) a kórházban van, vagy nagyon hosszú időre elutazott. Hiszen ezzel véget nem érő aggodalmat idézhetünk elő benne.

 Galenus

http://www.bebikkicsikesnagyok.hu/7915/%E2%80%9Emondd-mama-mi-az-a-halal/