A kisgyerekes szülők nagy része ismeri a gyomor gombóccá formálódásának folyamatát, amikor úgy egy perccel indulás után (a sarki kisbolt magasságában) és kettő-nyolc órával az út vége előtt (egy-két oktávval a normál hangszín felett) felharsan a jól ismert kérdés: Mikor érünk már oda?

Igazán szerencsés az a család, aki megengedhet magának egy klassz, nyaralós hetet, és nincs más problémája, mint hogy a kölykök nehezen viselik az autóutat. Mégis érdemes felkészülni erre a problémakörre, hiszen mi sem hiányzik kevésbé a hőn várt szabi első napján, mint egy idegösszeomlás szélén álló, ordítozó szülőpár és néhány agyonsírt szemű kisgyerek a csokival összekent autóban. Összegyűjtöttünk néhány tippet a túléléshez.

Ez persze nem a kétévesek ügye, de már egy öt-hat éves nagyon boldog lesz, ha együtt nézegetitek a térképet, és ő is felfedezheti, hogy merre tart az utatok. Nézegessetek brosúrákat, vagy a neten képeket a nagy kaland előtt, így sokkal érthetőbb lesz a cél, amiért azt a végtelennek tűnő utat meg kell tenni.

Bár ésszerűnek tűnik lenyomni az utat egyhuzamban, a kisgyerekek másfél-két óránál nem tudnak többet ülni egy helyben (tisztelet a kivételnek!). Ha van rá lehetőség, érdemes füves terület mellett megállni. Vigyünk magunkkal egy kis labdát, frizbit, és szakítsuk ki a kicsiket a nyűglődés állapotából. Egy kör szaladgálás és egy pohár üdítő sokat jelenthet mindenkinek. A legkisebbeknek bedobhatunk egy pokrócot, jó idő esetén kinyújtózhatnak ők is néhány plüssjáték társaságában. Érdemes érdeklődni az ismerősöknél is: hol, milyen pihenőhelyek várhatóak az útvonalunkon. Például Horvátországban szinte az összes benzinkút mellett található játszótér, ami igazán gyerekbarát gondolat.

Minden gyereknek rakjunk össze egy kis hátizsákot a kedvenc játékaival. Lehet benne színes ceruza papírral, kis képeskönyv, matricás füzet, mágneses játék, fűzögetős játék, kamion sok kisautóval megtöltve, vagy baba babaruhákkal. A lényeg az, hogy sokféle dolog legyen, így mikor a kisded elunja az egyiket, máris előhúzhat valami mást. Ha többen vannak, lehet cserélgetni (vagy veszekedni… de ez már egy másik kedves történet).

Ha még győzzük türelemmel, akkor jöhet a barkochba, vagy annak a butított verziója a fiatalabbakkal. Gondolunk valamire, körbeírjuk négy-öt mondattal és a kicsi kitalálja az alapgondolatunkat. De játszhatunk „fekete-fehér-igen-nem” játékot is. Itt a lényeg, hogy az egyik fél nem mondhatja ki a párbeszéd során a négy ominózus szót. Ha mégis megteszi, veszít. Játszhatunk igaz-hamis játékot is, amiben mi, felnőttek mondunk állításokat, majd a gyerek eldönti, hogy melyik igaz. De figyelhetjük a környezetünket is a kisebbekkel. Például számoljuk a fehér autókat, vagy keressük a legmagasabb fákat….

Ezt már csak a nagyon elvetemültek csinálják, nyugi! Ujjbábbal mesélhetünk, új mondókát, dalt is taníthatunk, vagy megtaníthatjuk a gyereket kánonban énekelni. Szimplán mesélhetünk vagy meseláncot játszhatunk, azaz a gyerek saját maga fűzi tovább a mesét bizonyos fordulópontokon. De legyünk őszinték, mindezt nem lehet a végtelenségig űzni.

Forrás: http://www.nlcafe.hu/