Tudom, hogy ezerszer lerágott csont, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne mérgelődjem ki magam. Kislányom nemrég három hónapos lett, így elég bátornak éreztem magam ahhoz, hogy babakocsival induljak hosszabb utakra. Kenguruval már régóta mászkálunk ide-oda, de pont abban a korban van, hogy a kengurut fekvő pózban már utálja, függőlegesen pedig még nem lehet, és valljuk be, neki is és nekem is sokkal kényelmesebb a babakocsi. Nyugodtan tud benne aludni, ha elfárad, arról nem is beszélve, hogyha épp ruhákat szerettem volna valahol próbálni, az kenguruval képtelenség.

Első hosszabb utamra gondosan előkészültem. Az első leküzdendő akadály az volt, hogy miként jutok fel a kiszemelt járműre? Mikor babakocsit választottam, a súlya volt az utolsó szempont, mert úgy voltam vele, hogy nem fogok vele BKV-n utazni, később meg úgyis veszek sportkocsit. De ki gondolta előre, hogy ennyire be leszek sózva? :) Szóval a feljutás a buszra. Nahátkéremszépen, az kétemberes feladat. Egyetlen megoldás, ha alacsony padlós jármű jön. (Isten áldja meg sokszor azt, aki kitalálta ezeket a buszokat! Gondolom, ezzel sok kismamatársam így van, nem csak én :) ) Úgyhogy a túra megkezdése előtt az első dolgom a buszmenetrend áttanulmányozása volt, mert az alacsonypadlós járműveket feltüntetik külön. Néha még itt is érhetik az embert kellemetlen meglepetések, úgyhogy ne gondoljuk, hogy ezek abuszok minden problémánkra megoldást nyújtanak. Előfordult ugyanis, hogy a busz túl messze állt meg a járdaszegélytől, és így majdnem ugyanolyan nehéz volt letolni a kocsit, mintha lépcsőn kéne levinni. Nem egyszerű cirka 40 centit áthidalni két keréken úgy, hogy lehetőleg a baba se boruljon ki, és a sofőr se csukja ránk az ajtót. Az első akadályokat sikeresen leküzdve széles mosollyal érkeztem meg az első célállomásra, az Árkád elé, ahol szintén babakocsis barátnőmmel volt találkozóm. Onnan indultunk volna tovább villamossal. Szeretném külön kiemelni a volna szót, mert bizony a 3-as villamost nem babakocsisoknak találták ki. Először is a babakocsis ajtóknál is van középen kapaszkodó, másodszor pedig nincs hely fönt a kocsinak, tehát az ember felszáll, megáll a kocsival az ajtóban és kész. Sajnos én a tank méretű babakocsimmal csak a felszállás feléig jutottam, mert a levegőben derült ki, hogy a kerekek nem férnek be a középső kapaszkodó és az ajtó közötti helyen!

Komolyan mondom, hogy visszagondolva horrorisztikus volt a szitu, óriási szerencse, hogy a villamos nem csukta ránk az ajtót és nem indult el. (gondolom, sokan emlékeztek a szegény nénire, akit a ruhájánál fogva vonszolt a villamos, meg is halt szegény) Az ajtózáródást jelző csengő visít, én pedig égnek emelem a babakocsit, és egy segítőkész úriember segítségével próbálom bepréselni az ajtón. Nem ment. Semmi baj! Két lelkes kismama minden akadályt leküzd! Van alacsonypadlós busz is, ami arrafelé megy! Át is mentünk a buszmegállóba. Igaz, hogy volt közben aluljáró, de ketten voltunk, így le tudtuk vinni mindkét kocsit. Türelmesen vártunk a megállóban a menetrendben feltüntetett Volvo buszokra. De azok csak nem akartak jönni. Helyette jöttek a békebeli Ikarusok, amikre babakocsi nélkül is hegymászófelszereléssel kell felmászni. Mindegy, felküzdöttük magunkat. Visszafelé ugyanez volt a problémánk, nem jött alacsony padlós busz, pedig a menetrend szerint kellett volna. Nem szép dolog ez a BKV-tól, mert az ember számít az alacsony padlósra, és 15-20 percet is várhat hiába. Gyerekkel pedig nagyon sok a 15-20 perc, hiszen jön a következő etetési idő, egy helyben állva unja magát és sír stb., gondolom, egyikőtöknek se kell különösebben magyaráznom.

A járdaszegélyek és lépcsők kérdése külön kategória. Nem csak amiatt kell folyamatosan aggódnom, hogy átérjek a rövid zöld alatt a zebrán, hanem azért is, nehogy a babám kiboruljon a kocsiból a hatalmas járdaszegélyek miatt. A lépcsőzés pedig egyedül lehetetlen, legalábbis az én kocsimmal. Nagy, boci szemekkel szoktam körbenézni, hogy ki segít… szerencsére tapasztalataim szerint sok a segítőkész ember, akár nők is ajánlkoztak már, középkorúak vagy kicsit idősebbek.

Azért a sok nyavalygás után annak örülök, hogy néhány év, és elfelejthetem a babakocsis bosszúságaim. De szegény kerekes székesekre ez vár egész életükben L