A fiúkat sokkal inkább a tárgyak érdeklik – különösen akkor, ha mozognak is. Hosszan elnézegetik az ágyuk fölé akasztott libegő-mozgó játékokat.

Ha egy óvodás csoportba új kislány érkezik, a lányok rendszerint körülveszik, érdeklődnek iránta, bevonják a játékba, Az új fiút a régiek közömbösen fogadják, és akkor veszik be a csapatba, ha hasznossá teszi magát. A fiúk és lányok játékai már igen korán különböznek. A lányok jobban szeretik az együttműködésre épülő játékokat, a fiúk között igen korán kialakul a rivalizálás és egyfajta hierarchia.

A nemek viselkedésére jellemző általános minták tehát igen korán kialakulnak, részben hormonális hatásra, részben pedig a nevelésnek köszönhetően. A hormonok hatásának bizonyítására az állatvilágból szolgálhat példákkal A tesztoszteron ugyanis nemcsak a nemi működések irányítója, hanem a siker, a teljesítmény, a versenyszellem hormonja is. Az állatvilágban – különösen a csoportosan élő állatoknál – azok a hímek töltik be a domináns szerepet, amelyeknek elég magas a tesztoszteron szintjük. Majomcsoportokban, és más csoportosan élő állatfajoknál szoros összefüggés mutatható ki a tesztoszteronszint, az agresszió és a csoporthierarchiában elfoglalt „rang” között.

Azonban a szülők, a nevelés, szerepe sem elhanyagolható. Hiszen a szülők és nevelők jóval elnézőbbek a verekedős, agresszív fiúkkal szemben - az apák szinte büszkék, harcos természetű fiúgyermekükre, s ha szidják vagy büntetik is, a kisfiú megérzi a szavak mögött a rejtett büszkeséget. Egy fiús természetű, fára mászó, verekedős kislány, akinek ruhája mindig piszkos és szakadt, általában osztatlan ellenérzést vált ki szüleiből és a többi felnőttből.

A serdülőkorban a nemekre jellemző viselkedésminták még inkább kifejeződnek, és rögzülnek. A lányok csoportjaiban egyéni kapcsolatokon alapuló laza, kötetlen koalíciók alakulnak, nem törekszenek vezető szerepre, és nincs szükségük arra, hogy tudják, hol a helyük a hierarchiában. Látszólag gyakrabban veszekszenek, ezek a civódások azonban alkalmiak, s bár hamar eltörik a mécses, éppoly hamar helyreáll a barátság is. Rivalizálni csak akkor kezdenek, ha egy fiú feltűnik a látóhatáron. A fiúk olykor verekedésbe, agresszivitásba csapó küzdelme, versengése önmagáért a csoporthierarchiában elfoglalt helyért zajlik. Ha a tesztoszteron-szintet és az eltérő társadalmi elvárásokat egyaránt figyelembe vesszük, egyáltalán nem meglepő, hogy a dominanciaigény és a csoporthierarchiában elfoglalt hely olyan fontos a férfiak számára.

Mindezzel szorosan összefügg a két nem eltérő értékrendje is. Egy vizsgálatban férfiakat és nőket megkérdeztek, hogy milyenek szeretnének lenni. A férfiak a felsorolt értékek közül leggyakrabban a következőket választották: ambiciózus, határozott, versenyképes, furfangos, gyakorlatias, racionális. A nők inkább a kedvességet, gyengédséget választották, az együttérzést, nagylelkűséget, intuíciót tartották fontosnak.

Vagyis a két nem értékrendje jelentősen eltér egymástól. A férfiak nagy része – több mint 80% – számára a munka, a hivatás, a karrier a legfontosabb. A nők zöme a párkapcsolatot, a családot, különösen pedig az anyaságot előbbre helyezi munkájánál. Az eltérő értékek persze eltérő igényeket szülnek. A férfiak elsősorban hatalmat, sikert, szexet akarnak, a nők kapcsolatokat, stabilitást, szerelmet.

Az előzőekben láttuk: a férfiak rendkívül ritkán – talán csak egy-két jó barátjukkal – tartanak fenn egyenrangú kapcsolatot. Szinte minden kapcsolatban, helyzetben versengenek, igen fontos számura a hierarchiában elfoglalt hely. A férfi számára az erő és férfiasság egyet jelent a dominanciával. Miért lenne ez másként a partnerkapcsolatban, a házasságban?

Azt is láttuk, hogy a nők számára nem igazán fontos a vezető szerep. Nem igénylik ezt partnerkapcsolatukban sem, sőt, a legtöbb nő szeret „felnézni” partnerére. De egyre több nő tiltakozik az ellen, hogy férjének alárendelődjön. Nem vezetésre, dominanciára, hanem egyenrangú társkapcsolatra vágyik. A férfiak nagy része azonban egyszerűen nem tudja érzékelni a szimmetriát. Ha nem érzi, hogy dominál, az egyenértékű számára az alárendelődéssel.

Férfi és nő más értékrend, más fontossági sorrend, más elvek szerint szemléli a világot. A férfi agya rendszerez, strukturál, „fiókokba zár”, a szabályszerűséget, ok-okozati összefüggést keresi. A női agy globálisabban, átfogóbban érzékeli és az emberi kapcsolatok minőségén át értékeli a világot.

A férfi értékrendje siker- és eredmény-centrikus. A siker mutatói pedig az elért hatalom, a státusz, a pénz, az üzleti haszon, a versenytárs felett aratott győzelem. A nők számára fontosabbak a kapcsolatok, a népszerűség, a hasznosság érzése, mint a magas rang vagy a siker.

Ha többet szereznél tudni a férfi/női különbségekről>>
Nagyon érdekes és hasznos olvasmányok

Lássuk, hogy a munka világában mi következik abból, ha a férfi és a nő közötti különbségek – legalábbis részben – biológiai eredetűek.

A feminista mozgalmak manapság – véleményünk szerint – azzal követik el a legnagyobb hibát, hogy tagadják a két nem között meglévő különbségeket. Ez azért baj, mert eközben automatikusan magukévá teszik a férfi értékrendet. Azért küzdenek, hogy a magas presztízsű – és persze magasan fizetett – pályák mind nagyobb mértékben nyíljanak meg a nők előtt. Ez a harc korábban rendkívül fontos volt, hiszen megnyitotta az egyetemek kapuit, az értelmiségi pályákat. Ma azonban – úgy gondoljuk – másra kellene tenni a hangsúlyt. A nők nagy része ugyanis nem akar pilóta vagy politikus lenni. (Persze, ha akar, és megvannak hozzá a képességei, akkor minden akadályt el kell hárítani az útjából.) Nem azért kellene inkább küzdeni, hogy a tanítónők, ápolónők presztízse – és persze javadalmazása – magasabb legyen?

Hiába azonosak ugyanis a lehetőségek, a férfiak és nők érdeklődése különböző, ezért hiba lenne azt várni, hogy azonos számban legyenek jelen a különböző foglalkozásokban. A fiúk és lányok érdeklődésüknek megfelelően, belső indíttatásból választják a hagyományosan „férfi” illetve „női” foglalkozásokat.

A pályaválasztás időszakában a fiúk elsősorban olyan foglalkozásokat választanak, amelyeknek nagy a társadalmi presztízse – ami gyakran az adott pályán elérhető anyagi javakkal mérhető. (Másfelől úgy is fogalmazhatunk, hogy egy társadalomban általában azoknak a foglalkozásoknak van kiemelt presztízse, amit főképpen férfiak töltenek be.) A lányok számára sokkal fontosabb, hogy olyan munkát válasszanak, ami vonzó a számukra. Ezért vállalnak közülük sokan alacsony szakmai presztízsű, rosszul fizetett segítő foglalkozásokat. Számukra ugyanis fontosabb a népszerűség, a hasznosság érzése, mint a magas rang vagy a siker. Pontosabban számukra az jelenti a sikert, ha szeretik őket, ha hasznosnak érzik magukat. Ha jobban belegondolunk, ez a férfiak, sőt, az egész társadalom szerencséje. Ha ugyanis a nők – a férfiakhoz hasonlóan – csak a jól fizető, magas presztízsű szakmákat választanák, akkor egyáltalán nem lenne ápolónő a betegágyak mellett, sem szociális munkás a családsegítő központokban, vagy tanár az általános iskolákban. Vagy talán megemelkedne ezeknek a szakmáknak az értéke? Egy szakma presztízse, meg- vagy lebecsülése ugyanis kizárólag értékítélet kérdése. És miért kellene magunkévá tenni a nyilvánvalóan férfi értékeket?

A férfi számára az elért pozíció, a szakmai siker, a munka a legtöbb esetben fontosabb, mint a család. (Egy amerikai felmérés szerint a férfiak 87%-a nőknek csak 5%-a állította azt, hogy életében a munka a legfontosabb.) Igen kevés olyan férfival lehet találkozni, akinek komoly problémát, netalán lelkiismeret furdalást okoz, ha munkája miatt alig találkozik a gyermekeivel. A két nem önbecsülését ugyanis merőben más tényezők befolyásolják. A férfiaknál – mint már mondtuk – a karrier, a szakmai siker a meghatározó. A nőknél viszont általában fontosabbak a személyes kapcsolatokban elért „sikerek”, a házasság, a család, a gyerekek, sőt a baráti, társasági kapcsolatok. Éppen ezért a nők számos esetben nem is akarják felvenni a versenyt a férfiakkal. Mégpedig nem azért, mert félnek a kudarctól. Ellenkezőleg. A sikertől félnek. Attól, hogy túl nagy árat kellene fizetniük érte. Attól, hogy sikereik révén emberi kapcsolataik sérülnek, attól, hogy a szakmai siker valamiképpen ellentétes női szerepükkel.

A munka világában – kissé leegyszerűsítve a kérdést – a nők voltaképpen három csoportra oszthatók. A hagyományos felfogású nők – ha tehetik, vagyis anyagilag megengedhetik maguknak, otthon maradnak, és csak családjukkal, férjükkel, a háztartással törődnek. Ha mégis dolgoznak, szívesen vállalnak – vagyis vállalnának, ha lehetne – részmunkaidős állást. Munkájukat azonnal feladják, ha a legcsekélyebb mértékben is úgy érzik, hogy elfoglaltságuk, távollétük veszélyezteti a család stabilitását, boldogságát. Ők az ideális feleségek.

A nők egy másik, viszonylag kis csoportja a férfiakhoz hasonlóan munkáját, hivatását teszi az első helyre. Közülük kerülnek ki a legsikeresebb vezetők és üzletasszonyok. Mindent az előrejutásnak, az önmegvalósításnak rendelnek alá, s ezt családjuk, személyes kapcsolataik alaposan megsínylik. Sokkal inkább, mint a férfi esetében, aki mögött rendszerint stabil háttérként ott áll a nő, a feleség.

A nők többsége a harmadik csoportba tartozik. Ők azok, akik igyekeznek a munkahelyükön, hivatásukban és a családjukban egyaránt megfelelni. Igyekeznek ötvözni a nőies és férfias tulajdonságokat, megpróbálnak egyaránt megfelelni az élet minden területén. S mivel Ez áll ez igen nehéz, ha ugyan nem lehetetlen feladat, nem csoda, ha gyakran feszültséget, szorongást, nemegyszer bűntudatot éreznek. leggyakrabban a női stressz hátterében.

Önmagatok megismeréséhez itt találhattok olvasnivalókat, teszteket>>

Forrás:http://www.harmonet.hu